Dorien

A baba:

Név: Dorien
Modell: Doll In Mind – Happy Ace
Érkezés dátuma: 2010. 12. 10.
Haj: Kondoll BF0691-Y MSD side szőke
Szem: Safrin Doll Acrylics - Icicles 14mm
Módosítások: faceup by so-fiii

A karakter:

Életkor: 17 és fél év
Faj/Rassz: ember
Testmagasság: 180 cm (47,5 cm)
Lakóhely: Szeged
Személyiség: Általában csöndes, meghúzódik a háttérben, illedelmes és figyelmes, szeret jó benyomást kelteni, de ennek ellenére nehezen befolyásolható, határozott elképzelései vannak. Legtöbbször kiegyensúlyozott, céltudatos, kevés embernek mutatja meg igazi önmagát, és kevés emberhez ragaszkodik, mert általában lenézi a többséget.  Könnyen tanul, jó a memóriája és gyorsan tud reagálni váratlan helyzetekben. Jól bánik a karddal, mivel neveltetése része volt a kardvívás elsajátítása. Gyakran nem azt mondja, amit gondol, a belénevelt illem nem engedi. Nehezen kiismerhető, és nem lehet tudni pontosan, mikor mire is gondol. Igen igényes a külsejére, és mindenben maximalista, a legjobban akarja elérni, és nehezen viseli a vereséget vagy a megaláztatást. Hűvösnek próbálja mutatni magát, de könnyen fel lehet húzni, amit egy ideig próbál palástolni. Nem bírja a kritikát, és mindent magára vesz, könnyen megsértődik.
Szereti: hegedülni, megszabadulni a kötelezettségektől, és a maga útját járni, néha egy kicsit egyedül lenni és merengeni, szép tájakat látni, klasszikus zenét hallgatni, télen kiállni a havazásban, és a hópelyheket nézni, Mayut biztonságban tudni
Nem szereti: a zajt, a hangos, önmagukat megjátszó, kétszínű embereket, a rendetlenséget, a nála jobb kardvívókat és hegedűsöket 
Hobbik: hegedű, festés
Háttértörténet: Egy messzi, eldugott városban született, ahol még királyság volt. Ő lett a harmadik és egyben a legkisebb fiútestvér két bátyja mellett. Mint a királyi család tagja, gyökeresen beleneveltek minden fontos kötelességet és megfelelő viselkedésformát, és ezek miatt nem volt túl boldog, nem tudta élvezni a nemesek életét. Legidősebb bátyja szigorú de kedves volt vele, fiatalabbik testvére túlbuzgó tulajdonságait pedig nem kellett elnyomnia ahhoz, hogy megfelelően tudjon viselkedni, így csak Dorien volt aki nem találta a helyét. Amikor kocsikázni mentek a városba gyakran irigykedve nézte a szegény, de mégis boldogan labdázó gyerekeket az utcán. Sok más nemesi család megfordult náluk, ő pedig illedelmesen bókolt a fiatal hölgyeknek, elbeszélgetett velük üres, semmitmondó dolgokról, és tökéletesen felvett egy álarcot, amit viszont igen utált.
Egyik alkalommal, mikor apja egyik ismerősének családja vendégeskedett náluk meglátta az ottani örököst, Mayut. Nem találta érdekesnek, ahogy egyik másik család tagjait se, csöndes, zárkózott vele egykorú fiúnak tűnt. Dorien vele is elcsevegett hétköznapi dolgokról vacsora közben, amíg a fiú hirtelen felállt az asztaltól, és magával hívta Dorient, majd szó nélkül kiosontak az ebédlőből. Dorien még sohasem csinált ilyet, mindig meg kellett várni a vacsora befejeztét, mielőtt távozhatott volna, abban a pillanatban viszont Mayuval kézen fogva futottak valamerre, míg kint nem találták magukat a palota kertjében. „Ilyenkor van a naplemente, nem akartam lekésni. Remélem nem baj, hogy magammal rángattalak.” Ezek voltak a barnahajú fiú szavai, amiket nevetve mondott az ég felé fordulva. Attól kezdve érzett Dorien valamilyen vonzást a halk szavú fiú iránt. Mindig együtt voltak, rengeteget beszélgettek, felfedezték a palotát, a kertet, sőt még a városba is kiszöktek. Dorien végre talált valakit, akivel rengeteg közös témája és érdeklődése volt, és egy nagyon szerethető személyiséget ismert meg Mayuban. Szépen lassan közelebb került hozzá, mint hitte volna, ha nem volt vele, hiányzott a közelsége és minden szava. Egy ágyban aludtak és egymás ölében fekve nézték olykor az eget. Különös kapcsolat alakult ki közöttük ami nem volt már barátság, de szerelem sem. Inkább csak nagyon erős szeretet és kötődés a másikhoz.
De az élet ismét beleavatkozott a boldogságukba, ugyanis Mayu és Dorien apja összetűzésbe kerültek, a helyzet pedig annyira komolyra fordult, hogy – ahogy abban a korban szokás volt – a két család serege összecsapott. Lóval és kardokkal estek egymásnak a harcosok, akik között a királyi családtagok is részt vettek, és Dorien szembe találta magát Mayuval. Az apja és testvérei annyira hangoztatták, hogy a család hírneve és becsülete érdekében nyerniük kell, hogy szembeszállt a fiúval, aki próbálta megfékezni. Kardforgató tehetségük között igen mély szakadék állt, Mayu alig bírta kivédeni az erőteljes csapásokat, amíg Dorien ki nem ütötte a kardot bizonytalan kezei közül. Ekkor látta csak meg igazán a másik fiú rémült szemeit, és végre magához tért. Hiszen sosem akarta bántani azt, aki a legközelebb áll hozzá... Leengedte a kardját, és Mayu nyakába borult a földön. Onnantól kezdve védelmezte a másikat, még a saját katonáival is szembeszállt. De csak addig, amíg a király, az apja meg nem tudta, hogy a saját fia fellázadt ellene. A csata döntetlennel zárult, mind a két királyt lesújtotta fia árulása, így ideiglenes békét kötöttek, hogy a megfelelő büntetést szabhassák ki rájuk. Dorien bátran apja szemébe nézve tűrte annak dührohamát, hisz egészen eddig teljesen feladta önmagát, hogy megfeleljen neki, de itt elszakadt a cérna, Mayut nem áldozná fel a saját maga jóhíréért. Egy boszorkányt hívtak, hogy elátkozza a fiút, és egy baba testében éljen tovább. Megalázó volt apja, és testvérei szemébe néznie ezek után, de némán tűrte, hogy az egyik szolga felvegye. Az arca egy babacég babájának arcához hasonlított, így oda küldték, oda száműzték. A szolga karjában ülve látta még Mayut a palota lépcsőjénél, nővére kezében, hasonlóan egy baba testében. Mindketten ugyan azt a sorsot kapták, de amíg még látták egymást megesküdtek, hogy meg fogják találni a másikat, bárhova is jussanak.
Így hozzám került Dorien, és türelmesen várt Mayura, amíg meg nem érkezett.